PhotoNet - Online Fotós Magazin


A Photonet online fotós magazin megújult oldalaival és friss tartalommal várja olvasóit. 

Az új oldal elérhető: Photonet Magazin


 
Web Photonet

PhotoNet Aktuális - Fotóhónap 2002


Photonet Magazin

PhotoNet Magazin - érdekes cikkek, bemutatkozó írások, tippek a fotózással kapcsolatban.

Kívül Nikon, belül semmi

Kívül fényképezögép, belül semmi. Nikon F80-asként árulják a budapesti aluljárókban azt a masinát, ami elsö látásra igazi fényképezögépnek tünik, bár a hozzáértö gyanút fog. Senki sem tudja, mennyien lehetnek azok a vevök, akik 30-40 ezer forintot fizettek, és azt hitték, egy kétszázezer forintos gépre tettek szert.

Akit becsaptak, igyekszik titokban tartani, mert érthetö módon szégyelli az esetet – mondja Szalkai Péter, a Fövárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelöség fotószolgáltatásokkal foglalkozó munkatársa. A fogyasztóvédelmi hatóság ráadásul semmit sem tehet: a pórul járt vevönek természetesen nincs blokkja, amivel igazolná az üzletkötés tényét, s persze azt sem tudja, kitöl vette a gépet. A fogyasztóvédelmi szakembert egy jónevü fotókereskedö értesítette az ál-Nikon felbukkanásáról. A gép tulajdonosa azért vitte be üzletébe a szerkezetet, mert nem tudta kivenni belöle a filmet. Kiderült, hogy nem véletlenül: a fényképezögép csak kívül az, ami, hiszen még objektív sincs benne, a belefüzött film pedig teljesen sötét, hiszen az objektív helyén lévö lyukon minden egyes kockája fényt kapott. Tovább vizsgálva kiderült, hogy a tartós elem sem tartós, egyszerü hamisítvány. Szalkai Péter az eset kapcsán óva int mindenkit attól, hogy az utcán ismeretlenektöl bármilyen müszaki terméket vegyen.

A Nikon F80-asként kínált masina egyébként egy jól felszerelt gyári hátteret sejtet, ahol a profinak tünö burkolatot készítik. Megkerestük a Nikon Kft.-t. Itt Huller Gyula ügyvezetö igazgató elmondta: néhány szervizböl már jelezték hamisítványok felbukkanását, de egyetlen vásárló sem akar feljelentést tenni. Mivel nem tudják, kitöl vették a hamisítványt, legfeljebb néhány órás, eredménytelen rendörségi procedúra várna rájuk. A forgalmazó cég nem kíván az ügyben jogi lépéseket tenni, de felhívja a figyelmet: fényképezögépeiket kizárólag szaküzletekben lehet kapni. Ezek beszerzési ára egyébként is több, mint amennyiért a hamisítványokat árulják.

S. T.

Forrás: "Népszabadság"

[ Korábbi írások az PhotoNet Magazinban ]

A Photonet online fotós magazin megújult oldalaival és friss tartalommal várja olvasóit.
Az új oldal elérhető: Photonet Magazin

copyright © 2000-10, Photonet, minden jog fenntartva
powered by icon.design :: internet solutions

PhotoNet Magazin
- "Mélység" - adjunk többet a képekhez!
- Jobb képek - derítö vakuval
- Néhány tipp - jobb színes képek készítéséhez
- Tippek - egy új látásmód kialakításához
- PhotoPlus Expo - 2001. november 1-3., New York
- Megsemmisült negatívok - 40.000 Kennedy fotó semmisült meg
- Néhány tipp - hogyan készüljünk az ünnepekre
- Digitális kamerák - Melyiket válasszam?
- Kívül Nikon, belül semmi - ál F80-as gépek az aluljárókban
- Velencei Karnevál - fotós szemmel
- Portré fotózás - fotós tippek
- Fotohónap 2002 - fotós kiállítások országszerte
- Sportfotózás - hogyan kapjuk el a pillanatot
- Archíválás - negatív és diafilmek tárolása
- 5 tipp - emlékezetes útifotók készítéséhez
- Photokina 2002 - fotós újdonságok
- PhotoExpo 2002, New York - fotó kiállítás
- The MayDayProject - fotózási project
- Joel Meyerowitz - képek a Ground Zero-ból
- Fotózás télen - hogyan fotózzunk a hidegben
- Panoráma fotó - panoráma fotózás
- Nomatica - két új site-tal több
- Catala-Roca - Barcelona és Madrid az ötvenes években
- ImpressCam - új magyar márka a digitális fotózásban
- Kép-szoftverek - programok digitális fényképezögépekhez
- Olympus - Panasonic - fejlesztési megállapodás
- Nyaralás alatt derült ki - mit is tud digitális fényképezőgépünk
- Filmfelvevők - házimozi filmszalagon
- Konica Minolta - bejelentés
- Tavaszi modellek - Olympus új kamerái
- Magyar digitális kamerapiac - felmérés 2005
- Továbbra is az elektronika a sláger - egyre rövidebb a vásárlási szezon